Kedves Olvasóim !
Elnézést szeretnék kérni, hogy nem időben érkeztem sajnos nagyon sok dolgom van.
Nos, elérkeztünk a 15. részhez. Remélem az eddigi részek tetszettek mindenkinek.
Ebben a részben előre haladunk napokat és leginkább az érzésekről lesz szó, ami az előző részben kicsit elhanyagolódott.
Nos, nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a sok megtekintést már a csoportban is 83- en vagyunk, ami nagyon szép szám !
Csoport----> https://www.facebook.com/groups/569065056573281/
Nem rabolom tovább az időtöket jó olvasást kívánok és ne felejtsetek el kommentelni !
Ölelés !
Sz. Vivien
*6 nappal később*
Túl vagyok a nehezén, megműtöttek és jól sikerült. Kijelenthetem, hogy minden rendben, bár sokat kell pihennem, de jól esik a pihés. Mindenki körbe ugrál, amit nagyon nem szeretek jobb szeretem magam megoldani a dolgokat, de nem engednek ki kelni az ágyból sem. Örülök, hogy tegnap haza engedtek a kórházból, de azóta mindig van velem valaki. Fanni és Oli készítenek nekem finomabbnál finomabb ételeket, Dani lesi minden kívánságomat még, amit ki nem ejtek a számon már hozza is, amit szintén nem szeretek. Boti pedig segít nekem abban, hogy ne unatkozzak, bármivel feltud vidítani, többiekkel az élen. És Miki... Miki pedig nem mozdul mellőlem éjszakára is maradt nem hagy magamra, ahogy Ő azt többször közölte velem. Csak akkor mozdul el mellőlem, ha haza megy át öltözni vagy épp egyéb dolga van. Kapcsolatunk, mintha sok sok szinttel feljebb lépett volna.
Néha el - el lopott csókok. De még sem vagyunk együtt vagy már Én sem tudom. Remélem hamarosan mindenre fény derül.
A családom Anyukám, Apukám és a Húgom holnap érkeznek hozzám. A kórházba nem tudtak bejönni, amit nem értek miért, de a lényeg, hogy holnap érkeznek és itt lesznek teljes három napig. Bemutathatom nekik a barátaimat, aminek nagyon örülök.
A műtét után átértékeltem az életem, mindent másképp gondolok valahogy úgy érzem most minden másabb. Másabbak a csillagok az égen, másképpen nézek Mikire talán több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem. Nem tudom, de máshogy állok az élethez napról - napra élek. Próbálom úgy alakítani az életem, hogy ne bánjak meg semmit és, hogy lehet, hogy már holnap nem tehetem meg.
Most pedig egyedül hagytak, amit nem tudom, hogy csináltak. A nap már javában a végét járja és a hold veszi át a vezetést az éjszakában. Érződik, hogy ősz van, hamar lepi el a szobámat a sötétség.
Megszomjaztam, ezért ötlettől vezérelve fel keltem, bár lassan, mert a hasamon lévő vágás akadályozza lépéseimet. Lassacskán kilépegettem a konyhába, töltöttem a poharamba egy kis vizet. Az órára néztem, ami hatott mutatott gondoltam magamban, hogy nem sokára be kell vennem a gyógyszereim.
Hirtelen kulcs csörgést hallottam az ajtó mögül, ami kinyílt rögtön. Miki lépett be rajta, akaratlanul is nagy mosoly kúszott az arcomra. Karjai közé rohantam volna, de sajnos ez nem ment.
- Te mit csinálsz itt ? Miért nem fekszel ? - kérdezte aggódva miközben karjai közé zárt.
- Talán szia először is ? - vontam kérdőre - Szomjas voltam és kijöttem inni. - mondtam miközben elváltunk egymástól.
- Ülje addig Én oda adom a gyógyszereidet idő van kicsim. - szólított édesen és megcsókolt.
Csókunk lassú és gyengéd, ajkaink falták egymást, soha nem csókolt meg még ilyen érzékien.
Mindig kipirulok, ha csókolózunk vagy csak bókol, bár mit csinál zavarba jövök. Nem tudom mikor lesz az, hogy nem vörösödök ki a csókjától igazán megszokhattam volna már, de ez még nem most lesz. Amint elváltunk egymástól mosolyra csúszott a vágytól égő ajkunk. Hátat fordított és a szekrényből kiszedte a gyógyszereimet, amiket ki adagolt és töltött vizet is, amivel bevettem a rossz ízű kapszulákat. Fintorogtam egyet, amit megmosolygott.
- Gyere menjünk be a szobába. - bólintottam egyet válaszadás képen és segített felkelni. Hirtelen mozdulatomtól hasamba bele nyílalt kezemmel oda kaptam és össze görnyedtem, mire Miki utánam kapott.
- Héé jól vagy ?
- Jól - sziszegtem - mehetünk be. - át karolt derekamnál fogva és becipelt a szobámba.
Lassan be kúsztam a takaróm melegébe és jobb oldalra pedig Miki helyezkedett el. Talán mindenkinek furcsának tűnik, amiket gondolkodás nélkül teszünk. A múltkori helyzet, amikor a műtőbe tolva ajkaimra enyhe csókot lehelt, amit mindenki megbámult. A hercegem mesélte, hogy Fanni nem bírt leállni a témával és csak kérdezgette őt, mint engem tegnap. Rögtön letámadott, de Én nem adtam választ, mert hihetetlenül fáradt voltam.
Néha elkövetünk hibákat, amiket egyáltalán nem bánunk és Én ezt nem bánom úgy érzem szeretem, minden porcikámmal. Nem akarom elhagyni soha, de ez az utazás, mindig szóba kerül, de van egy meglepetésem neki / nekik, ami idővel kiderül.
- Laura elmondhatnék neked valamit ? - kérdezte félénken miközben tekintetem és a paplan között cikázott, amit gyűrögetett.
- Persze mond. - Idegesen felült és felemelte tekintetem teljesen a szemembe nézet. Nagy lélegzetet vett és szólásra nyitotta dús ajkait.
- Laura emlékszel az első találkozásunkra ott a téren ? - komoly még is lágy hangon beszélt hozzám. Annyira volt távol tőlem, hogy csak a tekintetem lássa. Az Ő tekintetéből félelmet nagyon nagy idegességet láttam meg.
- Persze, hogy emlékszem. - mosoly kúszott ajkaimra.
- Akkor láttalak először és akkor tetszettél meg nekem. Megtetszett benned, hogy milyen kitartó vagy fiatal vagy és milyen sok mindent elértél az életben. Tetszik, ahogy hozzáállsz az élethez, hogy te még is más vagy a tökéletes. Laura SZERETLEK és harcolni fogok azért, hogy az Enyém lehess, minden erőmmel !
- Tiéd vagyok ! - suttogtam alig hallhatóan. Arcom kipirult a bókok hallatán, ilyet soha senkitől nem hallottam idáig.
- Micsoda ? - fejét felemelte és szemeimbe belemélyült.
- Jól hallottad ! - mondtam már - már nevetve.
- Az enyém vagy ? - kérdezte még mindig meglepett arcával.
- Igen !! - húztam közelebb magamhoz és csókot leheltem ajkainkra.
A csókunk izzott, mint a parázs és égett, mint a tűz. Szállt, mint az angyal a szárnyaival, lassan és lassan, mintha a felhők közé értünk volna, mintha három méterrel a felhők felett jártam volna ízes csókjai után. Lassan elváltunk egymástól és tekintetünk mosolygott, csillogott a sötétedő szemei pedig ragyogott teli boldogsággal.
- Örökké ?
- Örökké.
Lassan be kúsztam a takaróm melegébe és jobb oldalra pedig Miki helyezkedett el. Talán mindenkinek furcsának tűnik, amiket gondolkodás nélkül teszünk. A múltkori helyzet, amikor a műtőbe tolva ajkaimra enyhe csókot lehelt, amit mindenki megbámult. A hercegem mesélte, hogy Fanni nem bírt leállni a témával és csak kérdezgette őt, mint engem tegnap. Rögtön letámadott, de Én nem adtam választ, mert hihetetlenül fáradt voltam.
Néha elkövetünk hibákat, amiket egyáltalán nem bánunk és Én ezt nem bánom úgy érzem szeretem, minden porcikámmal. Nem akarom elhagyni soha, de ez az utazás, mindig szóba kerül, de van egy meglepetésem neki / nekik, ami idővel kiderül.
- Laura elmondhatnék neked valamit ? - kérdezte félénken miközben tekintetem és a paplan között cikázott, amit gyűrögetett.
- Persze mond. - Idegesen felült és felemelte tekintetem teljesen a szemembe nézet. Nagy lélegzetet vett és szólásra nyitotta dús ajkait.
- Laura emlékszel az első találkozásunkra ott a téren ? - komoly még is lágy hangon beszélt hozzám. Annyira volt távol tőlem, hogy csak a tekintetem lássa. Az Ő tekintetéből félelmet nagyon nagy idegességet láttam meg.
- Persze, hogy emlékszem. - mosoly kúszott ajkaimra.
- Akkor láttalak először és akkor tetszettél meg nekem. Megtetszett benned, hogy milyen kitartó vagy fiatal vagy és milyen sok mindent elértél az életben. Tetszik, ahogy hozzáállsz az élethez, hogy te még is más vagy a tökéletes. Laura SZERETLEK és harcolni fogok azért, hogy az Enyém lehess, minden erőmmel !
- Tiéd vagyok ! - suttogtam alig hallhatóan. Arcom kipirult a bókok hallatán, ilyet soha senkitől nem hallottam idáig.
- Micsoda ? - fejét felemelte és szemeimbe belemélyült.
- Jól hallottad ! - mondtam már - már nevetve.
- Az enyém vagy ? - kérdezte még mindig meglepett arcával.
- Igen !! - húztam közelebb magamhoz és csókot leheltem ajkainkra.
A csókunk izzott, mint a parázs és égett, mint a tűz. Szállt, mint az angyal a szárnyaival, lassan és lassan, mintha a felhők közé értünk volna, mintha három méterrel a felhők felett jártam volna ízes csókjai után. Lassan elváltunk egymástól és tekintetünk mosolygott, csillogott a sötétedő szemei pedig ragyogott teli boldogsággal.
- Örökké ?
- Örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése