9.rész - Vigyázok rá

Kedves Olvasóim ! 

Elnézést szeretnék kérni, hogy tegnap nem hoztam részt. Sajnos nem úgy sikerült a hétvégém ahogy én azt elképzeltem, de mindegy is. Itt az új rész ! Olvassátok és kommentáljatok egyre többet nagyon sokat jelentene ez most számomra. Jó olvasást kívánok ehhez a részhez is. 

És bírjátok ki már csak 4 nap és újra hétvége :) 

Puszi Sz. Vivien 

*Hanzély Laura*

-Laura mi a baj ? -Miki kezeit az arcomra helyezte és hüvelyk újával a könnyeimet törölte. 

Én szorosan magamhoz öleltem, mellkasára helyeztem a fejem és zokogásba torkolt könnyeim szélsebesen potyogtak. Miki teljesen magához szorított és hajamat simogatta. Szíve heves dobogást követelt, amint közelebb értem hozzá. Arcomat elemelte mellkasáról és tekintetemet kereste.

- Laura kérlek mond el mi a baj ! - kérlelt, de úgy éreztem szólásra kell nyitnom a szám.

- Miki erről most nehéz beszélnem, de elmondom. - nagy levegőt vettem és neki kezdtem, de könnyeim itt - ott megakasztott a mondatokban.

- Ugye tudod, hogy Londonból jöttem vissza mikor először találkoztunk ?! 

- Igen tudom, de miért mentél ki ? 

- Dolgozni mentem ki egy rövid időre, de egy ok miatt meghosszabbítottam két hónapra, hogy felejtsek. - sóhajok közepette beszéltem, hogy képes legyek vissza tartani a sírásomat. 

- Miért maradtál tovább ? Mi az, hogy felejts ? - kérdőn nézett rám. 

- A volt barátom miatt maradtam tovább, mert... - Miki nem hagyta, hogy befejezzem a mondatott. 

- Mit tett veled ? - kikerekedett szemei besötétedtek az arcáról haragot és félelmet olvastam le. 

- A kapcsolatunk kezdetén minden szép is jó volt, de aztán vert, megcsalt. Semmi sem tetszett neki amit én csinálok. Próbáltam elhagyni őt, de féltem tőle. - Miki az arcomat elengedte, hátat fordított és az ablak felé fordult.

- Érted már miért nyitok nehezen nyitok férfiak felé ? Miért vannak ezek a kiborulásaim ? 

- Próbáltam felfogni, de nem értem miért bántott téged ?! - Miki szemei könnyben álltak.

- Miki miért sírsz ? - elképedtem a látványon, hogy szeme könnyes volt. 

- Nem sírok csak azt nem fogom fel, hogy valaki így bánt veled. - magához húzott szorosan és megölelt szánkat egy sóhaj hagyta el.

- Én szeretnék rád vigyázni ! - jelentette ki és szívem kihagyott egy ütemet. 

Mosolyogtam. 

*Bátori Miklós*

Soha nem gondoltam volna, hogy Lalának ilyen múltja volt. Hogy négy hónapja verték és megcsalták őt. Hogy három hónapig Londonban volt, mert szenvedett, szenvedett azért, mert boldog akart lenni és boldogságból bánat lett. Bánatból fájdalom és szenvedés. Fél attól, hogy megtalálja őt a volt barátja és újra verni és fenyegetni fogja őt. Nem, nem és nem fogom hagyni, mert én vigyázni akarok, fogok és vigyázok rá. Fontos és akarom őt. 

- Vigyázhatsz rám ! - szólalt meg gyengéd lágy hangján kis idő elteltével. 

- Kérdezhetek valamit ? 

- Igen persze. - húzódott el mellőlem és leült az ágyamra.

- Fanniék hol voltak azokban az időkben ? - féltem megkérdezni, de végül kinyögtem. 

- Nem tudtak erről az egészről semmit nem mondtam el nekik, mert tudtam, ha ezt elmondtam volna nekik akkor Oli és a haverja szétverték volna a barátomat én ezt nem éltem volna túl, mert akárhogy is bántott én annak ellenére is szerettem. - sóhajtott egyet és fejét a lábára helyezte és újból elkezdte én mellé ültem és hallgattam. Nem volt könnyű élete, de most már én itt vagyok neki. 

- Fanniék ezt az egészet akkor tudták meg mikor szakítottunk. Szóval négy hónapja tudják az utazásom előtt. Persze kiakadtak és amit nem akartam az, hogy valamit csináljanak is ... Olivér és Fanni megkeresték őt. Megfenyegették azzal, ha közelembe jön börtönbe juttatják. Nos, azóta nem láttam, aminek örülök.

- Egyet ígérj meg nekem, ha keress, látod őt kérlek szólj ! - ígértettem meg vele.

- Rendben így lesz ! - mondta - De most már hagyjuk ezt a témát lassan mennem kellene holnap dolgozom Fannival egy lakás tervezésben. - egyből mosoly húzódott a szájára, ami őszinte volt. 

- Milyen lakáson ? - meglepetten kérdeztem.

- Lakberendezők vagyunk és itt a környéken rendezünk be egy lakást. - újságolta számomra az új szakmáját.

- Ááhh értem. - mosolyogva csaptam össze tenyereimet. 

Laurával el indultunk hozzá, ugye bár lovagiasan haza kísértem. Még mindig nem tudom fel fogni amit elmondott. Bármi áron én megvédem őt. Az út eseménytelenül telt bár nevettünk, mint mindig. Az egyszer biztos, hogy erős lány. A padló mélyéről állt fel és úgy, hogy senki sem segített neki, de neki ment egyedül is, mert erős. Laura hangja zökkentett ki a gondolkodás menetemből. Meg áll előttem kezeimet megfogta és szólásra nyitotta dús ajkait. 

- Kérlek, hogy amit mondtam senkinek se mond el se Daninak, se Botinak kérlek senkinek tartsd meg kérlek ! - könyörögve kért gyönyörű kék íriszei csillogtak. 

- Megígérem bízhatsz bennem ! - magamhoz húztam és szorítottam ahogy csak tudtam. Felnéztem az égre, könnyeim amik újra előjöttek elfojtottam őket. 

- Kérlek bocsáss meg amit veled tettem. - suttogtam a fülébe. 

- Megbocsájtok. - alig hallhatóan szólt a fülembe csilingelő hangjával - Mennem kell most már. 

- Rendben.- engedtem el karjaim közül. - Vigyázz magadra aludj jól. - mormogtam neki.

- Rendben te is aludj jól. 

Közelebb jött hozzám és olyat tett amire én sem számítottam, megcsókolt. Teljesen meglepődtem cselekedettén. Puha ajkai izzottak akár csak az enyémek. Levegő hiány miatt elváltunk egymástól. Vállamra hajtotta a fejét. 

- Ez az amit nem kellett volna. - mondta arcát a tenyerébe temetve. 

- De kellett volna ! - újból közel húztam magamhoz. Lehelete az ajkaimat súrolta, megszüntettem a köztünk lévő távolságot és ajkainkat össze tapasztottam. Egy kis idő elteltével félbeszakította a csókunkat. Egymásnak döntöttük homlokunkat és szólásra nyitotta ajkait.

-Most már tényleg mennem kell. 

- Rendben. - adtam egy utolsó puszit puha ajkaira. 

- Jó éjt. - köszönt el tőlem és lépet be a házba.

- Jó éjt. - suttogtam utána.