16. rész - Együtt és Váratlan Vendég

Drága Olvasóim ! 

Elnézést szeretnék kérni, hogy kések a részekkel, de nagyon sok dolgom van . 

Amint tudom hozom őket és most meghoztam a 16. részt. 

Remélem vártátok és sokan fogtok kommentelni !!

Jó olvasást szeretnék kívánni nektek ehhez a részhez is. 

Nagy ölelés :)

Sz. Vivien 

Annyira jó valaki olyan mellett felkelni, akit tiszta szívemből szeretek, bár korai, de szeretem nagyon. Annyira jó, hogy átölelve alszunk el és úgy kelünk fel, annyira más minden. Most érzem azt, hogy boldog vagyok, bár még egy napja sem vagyunk együtt, de nem olyan mint például, amikor haza érkeztem London- ból most minden más. 

Hallom, ahogyan szuszog és még javában az igazak álmát alussza. Idilli pillanatunkat megmosolyogtam.

Az órára pillantottam, ami kilencet mutatott hirtelen át futott az agyamon, hogy anyukámék nem sokára érkeznek még itt valamit kezdenünk kellene magunkkal. Az idegességem növekedett be kell mutatnom Mikit, mint párom. Az előző barátomat Gergőt nagyon szerették, de nem tudják miért szakítottunk csak annyit tudnak, hogy munka miatt, de ez nem igaz. Egyedül az egészről a húgom: Lilla tudd.

Hanzély Lilla

( Laura húga )

Léder Gergő 

(Laura volt barátja)

Gergőt mindig is istenítették az egész család megkedvelte, de nem minden, ami látszik. Igen az elején minden jó volt, de mind kettőnk karrierje beindult, tudni kell Ő is modell. Egyre kevesebbet voltunk együtt és ez által a mi kapcsolatunk nem erősödött, mint a többi párkapcsolatban lévő párok a miénk egyre jobban távolodtunk egymástól és nőttek a konfliktusok és hát az erőszak is nőtt egyre többet emelt rám kezet, persze erről senkinek sem szóltam csak Fanni és Olivér tudott róla, ahogy azt már mondtam és a húgom. 

Lilla egyre többet mondta nekem, hogy nem stimmel Gergővel valami az elején nem hittem neki, de igaza volt.

Nagyon szoros a testvéri kapcsolatunk nagyon kicsi korunktól. Persze, mint minden testvérnél meg voltak a viták nálunk is, de mai napig nagyon jó a kapcsolatunk főleg, hogy nem otthon lakom így még szorosabb. 

Amint tudtunk mindennap beszéltünk, de kórházi létem alatt fura lett, sokszor mondta ne menjek el Franciaországba, de nem értem miért úgy érzem, ha megérkezik muszáj lesz megkérdeznem. 

De nagyon remélem befogadják apuék Mikit nagyon reménykedek benne, és hát Lilla meg még nem is látta, de már most kedveli azt mondta Ő jó lesz és hát hallgatok rá. 

Gondolat menetemből Miki erős ölelése szakított ki.

- Kicsim - rekedtes hangján szólított meg.

- Jó reggelt ! - fordultam felé és egy csókot nyomtam ajkaira. 

- Ettől jobb már nem is lehet, hogy velem vagy ! - csókot lehelt szintén ajkaimra.

- Készülnünk kellene anyuék nem sokára itt vannak az az kora délután, de el kell intéznünk pár dolgot ! - mosolyogtam és puszit leheltem fedetlen izmos karjára.
- Lenne egy - két ötletem . - kajánul mosolygott.
- Csak óvatosan . - mosolyogtam. Úgy érzem mellette boldog vagyok, mellette más minden.
Talán még fél órát pihentünk egymás karjai közt, de fel kellett kelnünk, hogy elkészüljünk.
Miki készített nekem finom reggelit, amit hamar megettünk, neki fogott a mosogatásnak én pedig bevettem a szükséges gyógyszereim és felöltöztem. Szükséges reggeli tevékenységem után a nappaliban foglaltam helyett Miki mellett.
- Mi a helyzet ? Hogy vagy ? - kérdezte ahogy rám nézett.
- Jól, de fáj még a sebem. - mondtam és felsziszegtem, ahogyan közel kúsztam hozzá. Ahogy megöleltem megcsörrent a kapu csengő.
- Kinyitod ? - kérdeztem.
- Ki, de ugye még Fanniék nem Anyukádék ?
- Remélhetőleg még csak Fanniék.
Miki ki sietett az ajtóhoz és felvette a telefont.
- Igen még csak Oliék. - nagy levegőt vett Én pedig kilépkedtem az előszobába.
- Ideges vagy ? - fürkésztem tekintetét, de nem láttam benne semmilyen érzést.
- Őszintén nagyon . - fújta ki a levegőt és már is kopogtak, amire kinyitotta az ajtót. Még senki sem tudja, hogy együtt vagyunk így ideje lesz bejelenteni.
Amint kinyílt az ajtó nyolc szemmel találtam magam szemben.
- Sziasztok . - köszöntünk és mindenki puszit nyomott arcom egyik oldalára.
- Na mi a helyzet skacok ? - kérdezte Dani tőlünk.
- Gyertek be a nappaliba ! - mondta Miki és átkarolt a vállamnál.
Mindenki helyett foglalt a kanapékon Én pedig szokatlanul a fotelban az ölében.
- Ugye ez az, amire Én gondolok ? - szólalt meg Fanni, amire Én bólintottam. A bólintásomra ideszaladt hozzánk és megölelt minket.
- Tudtam - ujjongott - sokáig Drágáim ! - örömtáncot járt.
- Na most mi van ? - szólalt meg Boti - Együtt vagytok ?
- Igen ! - egyszerre mondtuk ki boldogan.
- Na végre ! - Oli elnevette magát.
Mindig is műveltünk furcsaságokat, amik nekünk természetesek voltak, de most még is másabb, hogy együtt vagyunk. Idilli pillanatunkat a csengő zavarta meg.
- Nyitom ! - szólalt meg Fanni. " Sziasztok " szólalt meg Fanni és meghallottam az ismerős hangokat mire felkeltem a helyemről.
- Te meg mit keresel itt ? - akadt ki Fanni mire megláttam azt a személyt akire azt hittem soha többé nem látom. Gergő állt a családom háta mögött teljes nagyságában. El sem akartam hinni, hogy Ő itt megint. Méreg járta át az egész testem könnyeim kiakartak törni, de nem hagytam. Lilla rohant oda hozzám, hogy megöleljen. Ez idő alatt mindenki kijött az előszobába és közben anyáék is bejöttek. Gergő kint maradt.
- Laura nyugi tudtam, hogy nem kell Ő ide. - akadt ki szüleink előtt Lilla.
- Laura beszélhetnénk ? - szólalt meg a kint ácsorgó személy. Távolságot tartottam vele hiszen félek tőle nagyon is mint az valaki gondolná...

15. rész - Műtét után, minden más

Kedves Olvasóim ! 

Elnézést szeretnék kérni, hogy nem időben érkeztem sajnos nagyon sok dolgom van.

Nos, elérkeztünk a 15. részhez. Remélem az eddigi részek tetszettek mindenkinek. 

Ebben a részben előre haladunk napokat és leginkább az érzésekről lesz szó, ami az előző részben kicsit elhanyagolódott. 

Nos, nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a sok megtekintést már a csoportban is 83- en vagyunk, ami nagyon szép szám !

Csoport----> https://www.facebook.com/groups/569065056573281/

Nem rabolom tovább az időtöket jó olvasást kívánok és ne felejtsetek el kommentelni ! 

Ölelés ! 

Sz. Vivien

*6 nappal később*

Túl vagyok a nehezén, megműtöttek és jól sikerült. Kijelenthetem, hogy minden rendben, bár sokat kell pihennem, de jól esik a pihés. Mindenki körbe ugrál, amit nagyon nem szeretek jobb szeretem magam megoldani a dolgokat, de nem engednek ki kelni az ágyból sem. Örülök, hogy tegnap haza engedtek a kórházból, de azóta mindig van velem valaki. Fanni és Oli készítenek nekem finomabbnál finomabb ételeket, Dani lesi minden kívánságomat még, amit ki nem ejtek a számon már hozza is, amit szintén nem szeretek. Boti pedig segít nekem abban, hogy ne unatkozzak, bármivel feltud vidítani, többiekkel az élen. És Miki... Miki pedig nem mozdul mellőlem éjszakára is maradt nem hagy magamra, ahogy Ő azt többször közölte velem. Csak akkor mozdul el mellőlem, ha haza megy át öltözni vagy épp egyéb dolga van. Kapcsolatunk, mintha sok sok szinttel feljebb lépett volna. 

Néha el - el lopott csókok. De még sem vagyunk együtt vagy már Én sem tudom. Remélem hamarosan mindenre fény derül. 

A családom Anyukám, Apukám és a Húgom holnap érkeznek hozzám. A kórházba nem tudtak bejönni, amit nem értek miért, de a lényeg, hogy holnap érkeznek és itt lesznek teljes három napig. Bemutathatom nekik a barátaimat, aminek nagyon örülök. 

A műtét után átértékeltem az életem, mindent másképp gondolok valahogy úgy érzem most minden másabb. Másabbak a csillagok az égen, másképpen nézek Mikire talán több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem. Nem tudom, de máshogy állok az élethez napról - napra élek. Próbálom úgy alakítani az életem, hogy ne bánjak meg semmit és, hogy lehet, hogy már holnap nem tehetem meg.

Most pedig egyedül hagytak, amit nem tudom, hogy csináltak. A nap már javában a végét járja és a hold veszi át a vezetést az éjszakában. Érződik, hogy ősz van, hamar lepi el a szobámat a sötétség. 

Megszomjaztam, ezért ötlettől vezérelve fel keltem, bár lassan, mert a hasamon lévő vágás akadályozza lépéseimet. Lassacskán kilépegettem a konyhába, töltöttem a poharamba egy kis vizet. Az órára néztem, ami hatott mutatott gondoltam magamban, hogy nem sokára be kell vennem a gyógyszereim.

Hirtelen kulcs csörgést hallottam az ajtó mögül, ami kinyílt rögtön. Miki lépett be rajta, akaratlanul is nagy mosoly kúszott az arcomra. Karjai közé rohantam volna, de sajnos ez nem ment. 

- Te mit csinálsz itt ? Miért nem fekszel ? - kérdezte aggódva miközben karjai közé zárt. 

- Talán szia először is ? - vontam kérdőre - Szomjas voltam és kijöttem inni. - mondtam miközben elváltunk egymástól.

- Ülje addig Én oda adom a gyógyszereidet idő van kicsim. - szólított édesen és megcsókolt.

Csókunk lassú és gyengéd, ajkaink falták egymást, soha nem csókolt meg még ilyen érzékien. 

Mindig kipirulok, ha csókolózunk vagy csak bókol, bár mit csinál zavarba jövök. Nem tudom mikor lesz az, hogy nem vörösödök ki a csókjától igazán megszokhattam volna már, de ez még nem most lesz. Amint elváltunk egymástól mosolyra csúszott a vágytól égő ajkunk. Hátat fordított és a szekrényből kiszedte a gyógyszereimet, amiket ki adagolt és töltött vizet is, amivel bevettem a rossz ízű kapszulákat. Fintorogtam egyet, amit megmosolygott. 

- Gyere menjünk be a szobába. - bólintottam egyet válaszadás képen és segített felkelni. Hirtelen mozdulatomtól hasamba bele nyílalt kezemmel oda kaptam és össze görnyedtem, mire Miki utánam kapott. 

- Héé jól vagy ? 

- Jól - sziszegtem - mehetünk be. - át karolt derekamnál fogva és becipelt a szobámba.
Lassan be kúsztam a takaróm melegébe és jobb oldalra pedig Miki helyezkedett el. Talán mindenkinek furcsának tűnik, amiket gondolkodás nélkül teszünk. A múltkori helyzet, amikor a műtőbe tolva ajkaimra enyhe csókot lehelt, amit mindenki megbámult. A hercegem mesélte, hogy Fanni nem bírt leállni a témával és csak kérdezgette őt, mint engem tegnap. Rögtön letámadott, de Én nem adtam választ, mert hihetetlenül fáradt voltam.
Néha elkövetünk hibákat, amiket egyáltalán nem bánunk és Én ezt nem bánom úgy érzem szeretem, minden porcikámmal. Nem akarom elhagyni soha, de ez az utazás, mindig szóba kerül, de van egy meglepetésem neki / nekik, ami idővel kiderül.
- Laura elmondhatnék neked valamit ? - kérdezte félénken miközben tekintetem és a paplan között cikázott, amit gyűrögetett.
- Persze mond. - Idegesen felült és felemelte tekintetem teljesen a szemembe nézet. Nagy lélegzetet vett és szólásra nyitotta dús ajkait.
- Laura emlékszel az első találkozásunkra ott a téren ? - komoly még is lágy hangon beszélt hozzám. Annyira volt távol tőlem, hogy csak a tekintetem lássa. Az Ő tekintetéből félelmet nagyon nagy idegességet láttam meg.
- Persze, hogy emlékszem. - mosoly kúszott ajkaimra.
- Akkor láttalak először és akkor tetszettél meg nekem. Megtetszett benned, hogy milyen kitartó vagy fiatal vagy és milyen sok mindent elértél az életben. Tetszik, ahogy hozzáállsz az élethez, hogy te még is más vagy a tökéletes. Laura SZERETLEK és harcolni fogok azért, hogy az Enyém lehess, minden erőmmel !
- Tiéd vagyok ! - suttogtam alig hallhatóan. Arcom kipirult a bókok hallatán, ilyet soha senkitől nem hallottam idáig.
- Micsoda ? - fejét felemelte és szemeimbe belemélyült.
- Jól hallottad ! - mondtam már - már nevetve.
- Az enyém vagy ? - kérdezte még mindig meglepett arcával.
- Igen !! - húztam közelebb magamhoz és csókot leheltem ajkainkra.
A csókunk izzott, mint a parázs és égett, mint a tűz. Szállt, mint az angyal a szárnyaival, lassan és lassan, mintha a felhők közé értünk volna, mintha három méterrel a felhők felett jártam volna ízes csókjai után. Lassan elváltunk egymástól és tekintetünk mosolygott, csillogott a sötétedő szemei pedig ragyogott teli boldogsággal.
- Örökké ?
- Örökké. 

14. rész - Kéz a kézben

Kedves Olvasóim !

Először is szeretném megköszönni a kedves kommenteket, amik itt a blogon vagy a csoportokban kaptam. Nagyon jól estek! Továbbá köszönöm a sok megtekintést is ! Örömmel vettem észre, hogy nagyon sokan csatlakoztatok a facebook csoportomhoz. 

Itt csatlakozhattok: https://www.facebook.com/groups/569065056573281/

És hát igen új év, új részek. remélem már vártátok ezt a részt is. Holnap már sajnos suli, de kitartás !

Nos, nem rabolom tovább az időtöket olvassátok az új részt és természetesen kommenteljetek ! 

Puszi: Sz. Vivien 

Amint Olivér betörte az ajtót Én rögtön a konyhába mentem, ahol Laura feküdt. Ijedten mentem oda hozzá. Alig hallhatóan nyűszörgött. A hasát fogta és fájdalmasan fetrengett a hideg csempén. Közben Fanniék is oda rohantak és mindenki ijedten nézett. Leguggoltam hozzá és szólítgatni kezdtem. 

- Laura mi van veled ? - kétségbeesetten kérdeztem közben arcán lefolyó könnyeit töröltem le. 

- Hasam... - alig hallhatóan mondta és felzokogott. 

- Hívja valaki a mentőket ! - ordította el magát Fanni. Boti rögvest fel állt és tárcsázta a mentők számát. 

- Vigyük be a szobába ! - tanácsolta Olivér. 

Én rögtön a feje alá helyeztem az egyik kezemet a másikat pedig térde alá. Amint meg mozdítottam felsikított.

- Ne ez fáj ! - zokogva ordította el magát. 

Annyira rossz nézni, hogy tehetetlen mindegyikünk. Nem tudjuk mi baja, de nagyon aggódom érte.Várjuk, hogy megérkezzenek a mentők, de tízperc elteltével még mindig sehol. 

- Hol vannak már ? - őrjöngve ülök Laura mellett, aki minden egyes percben egyre jobban szorítja a kezem. Mi lett volna, ha később jövünk ? Mi lett volna, ha már nem élne ? Mi lett volna.. ? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amiket nem tudok elsöpörni. Könnyeim kezdek elő jönni, ahogy látom életem szerelmét szenvedni. Puszit adok a homlokára Ő a kezével szorosan magához húzz és zokog. 

- Miki nagyon fáj... nem bírom ! - könnyeivel küszködve mondta. 

- Mi fáj ennyire ? 

- A hasam.. Miki nagyon..

Szorosan magamhoz húztam és erősen tartottam karjaim között az Én könnyeim is eleredtek.

- Megjöttek a mentősök ! - kiabált Oli és Danival lementek értük. 

- Itt vannak Életem ! - suttogtam a fülébe megkönnyebbülve. Válaszolt egy bólintással.

Pár másod perc elteltével megérkeztek a lakásba, így el kellett válnunk egymástól. 

- Hol a beteg ? - kérdezte az egyik idősebb mentős, akinek kicsit őszebb volt a haja és orvosi táska volt a kezében. 

- Erre . - mondta Fanni és bevezette a Őket a helységbe. A másik mentős valamivel fiatalabb volt talán tőlem pár évvel öregebb.

- Mi a baja ? - kérdezte az előbb említett személy.

- A hasát fájlalja. - mondtam kétségbeesetten.

- Kérem menjen egy kicsit arrébb, hogy házzá férjünk a beteghez. - mondta az idősebb és próbáltam elengedni a kezét, de nem engedte.

- Miki ne hagyj itt ! - nyújtotta messzebbre a kezét amíg elért hozzám. 

- Itt vagyok csak addig engedem el a kezed míg megvizsgálnak. 

Az mentősök megakarták fordítani, de Laura felsikított újból. Mindenki állt felette és szörnyülködve néztük, hogy mit csinálnak vele. Fanni Olivérnek dőlve zokogott, még Dani és Boti a falnak dőltek, Én pedig a földön ültem keresztbe tett lábakkal. Elszörnyedve néztem, ahogy ott fekszik és nem tehetek ellene semmit. Az idősebb mentős fejét csóválta mire rögtön reagáltam.

- Mi baja ? - kérdeztem idegesen.

- Úgy néz ki, hogy perforálódott a vakbele, ami súlyos, de ez még nem biztos bevisszük a kórházba és ott jobban kivizsgálják. - elszörnyedve kapott mindenki a szájához vagy a földet bámulták. Fanni sírása szakította meg a csendet. Olivér nyugtatta egy "Minden rendben lesz kicsim!" mondattal.

- De még is mit jelent ez mit csinálnak vele ? - kérdeztem amint a hordágyra helyezték és megfogtam a kezét.

- Ha ez amit mondott a kollégám akkor megműtik. - mondta az idősebb mind végig a tekintetemet kémlelte. 

- Ne nem akarok menni !! - kiabált fel Laura, amire megtörte a csendet. Könnyek szöktek a szemembe, amit rögtön el kellett rejtenem. Nagy levegőt vettem és felé hajoltam. 

- Minden rendben lesz higgy nekem. - halkan mondtam neki nyugtatóan, de még Én sem nyugodtam meg. Mire mindenki mással foglalkozott, addig halvány csókot leheltem dús ajkaira. 

- Mehetünk kis asszony ? - kérdezte a mentős mire bólintott és megemelték. 

- Héé magukkal mehetek ? - kiáltottam nekik mire egy bólintás követett. 

- Természetesen maga ismeri jobban és az adatit is fel kell vennünk. - mondta a fiatalabbik.

- Rendben. 

- Mi pedig utánatok megyünk kocsival, addig szedünk össze ruhákat neki. - mondta Fanni, aki már összeszedte magát amennyire csak tudta. 

- Vigyázz tesó ! - veregette meg a  vállam Boti, amire csak bólintottam. 

Amire kiértem már a liftnél álltak, ami meg is érkezett. Laura kezét szorongattam és csak néztünk egymás szemébe. Leért a lift kivitték és berakták a mentőbe én hátraültem vele és a fiatalabbik is hátra jött, amint becsukták az ajtót bekötötték neki az infúziót, de a kezemet még mindig nem engedte el. Őszintén Én sem akartam elengedni inkább a karjaim közt akartam volna tudni és nem így, ahogy most van. A tudat, hogy megműtök sírásra késztetett és az is, hogy itt fekszik egy mentőben és sír. Bár már nyugodtabban és néha - néha abba is marad. Könnyeimet alig tudom elrejteni, de úgy érzem sikerül és nem veszi észre. Még a másik mentős is le ül mellém megszorítja a vállam. Felnézek rá és egy biztató pillantást kapok. 

- Fel kéne vennem a lány adatait mondanád, ha nem bánod, hogy tegeződünk ? - mire a kezét nyújtja és elfogadom. 

- Miki - bemutatkozom 

- Alex . - mondja és kezet rázz - Nos. neve ?

- Hanzély Laura - válaszolok az első kérdésre, mire Laurára nézek. 

- Születési ideje és helye ? 

- Siófok, 1992. május 28. - végig a lányt figyelem, aki kicsit nyugodtabb, de egész úton meg sem szólal. A srác kérdezett még több kérdést, amikre válaszoltam. 

- Köszönöm, megérkeztünk ! - kijelentésére rögtön álltam fel és az ajtót nyitotta ki az idősebb mentős. Az ágyat lassan csúsztatták ki, amire én megszeppenve álltam a kocsi ajtajánál. 

Egyből a nevemet kezdte kiabálni, amire én rögtön megragadtam a kezét. Az ágy mellett sétáltam és mintha fejem kiörült volna. Laura hangja zökkentett ki a bámulásból. 

- Ugye velem maradsz ? - csendes hangra zilált a fájdalomtól. 

- Persze mindig veled maradok.- mondtam mire beértünk a portára és összekapcsoltam ujjainkat homlokára csókot leheltem. Az orvosok megérkeztek és tolták a vizsgálóig még egy az egyik orvos meg nem szólalt.

- Uram ide nem jöhet be ! - Laura felé hajoltam és puszit leheltem ajkaira.

- Itt várlak ! - amire csak bólintott.

Amint elváltunk egymástól gondolatok száguldtak a fejemben. Leültem a vizsgálóval szembeni székre fejemet lehajtottam és kezembe temettem arcomat. Csak arra tudtam gondolni mit csinálnak vele ? Közben az is, hogy lassan itt hagy minket és mit fogok nélküle csinálni elveszett leszek. 

Gondolataim közül egy kéz szakította meg, ami a hátamon pihent nem sokkal később halk sírástól gyötört hangja szólított meg. 

- Miki . - felkaptam a fejem és Fanni volt. Felálltam és karjaim közé öleltem a zokogó lányt. Most kellett tartanom magam nem szabadott sírnom hiszen előttük erősnek kell lennem. 

- Most hol van ? - kérdezte szipogva 

- Bent vizsgálják. - böktem a fejemmel a terem felé és csak most vettem észre, hogy mindenki itt van. 

Az ajtó kinyílt és egy fehér köpenyes alak jött ki rajta, aki ha jól saccolom akkor a harmincas éveiben lehet. Nagy lépésekkel jött felénk és szólásra nyitotta a száját. 

- Önök Hanzély Laura hozzátartozói ? - kérdezte érzelemmentesen.

- Igen mi ! - szólaltunk meg egyszerre. 

- Nos, Én leszek Laura kezelőorvosa Dr. Kovács Péter . - mutatkozott be mindenkinek - Laurának perforálódott a vakbele, amit azonnal meg kell műteni. Én fogom Őt műteni most fogják előkészíteni. - amint meghallottam szívem kihagyott egy ütemet lábaim megremegtek és le kellett ülnöm a mögöttem lévő helyre. Fanni is így tett. Arcát a kezébe temette és zokogott.

- Sajnálom, de ez egy nagyon súlyos dolog, ha később hozzák be talán meg is hallhatott volna. - az orvos minket kémlelt, de arra lettünk figyelmesek, hogy Laurát tolják ki a helységből. Minden szemrebbenés nélkül hozzá rohantunk. Nem érdekelt, hogy mindenki itt van közel hajoltam hozzá és forró csókot adtunk egymásnak, mire nagy mosoly jelent meg az arcán.

- Minden rendben lesz ! - mondtam szinte a száját súroltam. Felemeltem a tekintetemet és szólásra nyitotta ajkait. 

- Szeretlek titeket ! - nézett végig rajtunk, könnyei megeredtek és mosolygot.