14. rész - Kéz a kézben

Kedves Olvasóim !

Először is szeretném megköszönni a kedves kommenteket, amik itt a blogon vagy a csoportokban kaptam. Nagyon jól estek! Továbbá köszönöm a sok megtekintést is ! Örömmel vettem észre, hogy nagyon sokan csatlakoztatok a facebook csoportomhoz. 

Itt csatlakozhattok: https://www.facebook.com/groups/569065056573281/

És hát igen új év, új részek. remélem már vártátok ezt a részt is. Holnap már sajnos suli, de kitartás !

Nos, nem rabolom tovább az időtöket olvassátok az új részt és természetesen kommenteljetek ! 

Puszi: Sz. Vivien 

Amint Olivér betörte az ajtót Én rögtön a konyhába mentem, ahol Laura feküdt. Ijedten mentem oda hozzá. Alig hallhatóan nyűszörgött. A hasát fogta és fájdalmasan fetrengett a hideg csempén. Közben Fanniék is oda rohantak és mindenki ijedten nézett. Leguggoltam hozzá és szólítgatni kezdtem. 

- Laura mi van veled ? - kétségbeesetten kérdeztem közben arcán lefolyó könnyeit töröltem le. 

- Hasam... - alig hallhatóan mondta és felzokogott. 

- Hívja valaki a mentőket ! - ordította el magát Fanni. Boti rögvest fel állt és tárcsázta a mentők számát. 

- Vigyük be a szobába ! - tanácsolta Olivér. 

Én rögtön a feje alá helyeztem az egyik kezemet a másikat pedig térde alá. Amint meg mozdítottam felsikított.

- Ne ez fáj ! - zokogva ordította el magát. 

Annyira rossz nézni, hogy tehetetlen mindegyikünk. Nem tudjuk mi baja, de nagyon aggódom érte.Várjuk, hogy megérkezzenek a mentők, de tízperc elteltével még mindig sehol. 

- Hol vannak már ? - őrjöngve ülök Laura mellett, aki minden egyes percben egyre jobban szorítja a kezem. Mi lett volna, ha később jövünk ? Mi lett volna, ha már nem élne ? Mi lett volna.. ? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amiket nem tudok elsöpörni. Könnyeim kezdek elő jönni, ahogy látom életem szerelmét szenvedni. Puszit adok a homlokára Ő a kezével szorosan magához húzz és zokog. 

- Miki nagyon fáj... nem bírom ! - könnyeivel küszködve mondta. 

- Mi fáj ennyire ? 

- A hasam.. Miki nagyon..

Szorosan magamhoz húztam és erősen tartottam karjaim között az Én könnyeim is eleredtek.

- Megjöttek a mentősök ! - kiabált Oli és Danival lementek értük. 

- Itt vannak Életem ! - suttogtam a fülébe megkönnyebbülve. Válaszolt egy bólintással.

Pár másod perc elteltével megérkeztek a lakásba, így el kellett válnunk egymástól. 

- Hol a beteg ? - kérdezte az egyik idősebb mentős, akinek kicsit őszebb volt a haja és orvosi táska volt a kezében. 

- Erre . - mondta Fanni és bevezette a Őket a helységbe. A másik mentős valamivel fiatalabb volt talán tőlem pár évvel öregebb.

- Mi a baja ? - kérdezte az előbb említett személy.

- A hasát fájlalja. - mondtam kétségbeesetten.

- Kérem menjen egy kicsit arrébb, hogy házzá férjünk a beteghez. - mondta az idősebb és próbáltam elengedni a kezét, de nem engedte.

- Miki ne hagyj itt ! - nyújtotta messzebbre a kezét amíg elért hozzám. 

- Itt vagyok csak addig engedem el a kezed míg megvizsgálnak. 

Az mentősök megakarták fordítani, de Laura felsikított újból. Mindenki állt felette és szörnyülködve néztük, hogy mit csinálnak vele. Fanni Olivérnek dőlve zokogott, még Dani és Boti a falnak dőltek, Én pedig a földön ültem keresztbe tett lábakkal. Elszörnyedve néztem, ahogy ott fekszik és nem tehetek ellene semmit. Az idősebb mentős fejét csóválta mire rögtön reagáltam.

- Mi baja ? - kérdeztem idegesen.

- Úgy néz ki, hogy perforálódott a vakbele, ami súlyos, de ez még nem biztos bevisszük a kórházba és ott jobban kivizsgálják. - elszörnyedve kapott mindenki a szájához vagy a földet bámulták. Fanni sírása szakította meg a csendet. Olivér nyugtatta egy "Minden rendben lesz kicsim!" mondattal.

- De még is mit jelent ez mit csinálnak vele ? - kérdeztem amint a hordágyra helyezték és megfogtam a kezét.

- Ha ez amit mondott a kollégám akkor megműtik. - mondta az idősebb mind végig a tekintetemet kémlelte. 

- Ne nem akarok menni !! - kiabált fel Laura, amire megtörte a csendet. Könnyek szöktek a szemembe, amit rögtön el kellett rejtenem. Nagy levegőt vettem és felé hajoltam. 

- Minden rendben lesz higgy nekem. - halkan mondtam neki nyugtatóan, de még Én sem nyugodtam meg. Mire mindenki mással foglalkozott, addig halvány csókot leheltem dús ajkaira. 

- Mehetünk kis asszony ? - kérdezte a mentős mire bólintott és megemelték. 

- Héé magukkal mehetek ? - kiáltottam nekik mire egy bólintás követett. 

- Természetesen maga ismeri jobban és az adatit is fel kell vennünk. - mondta a fiatalabbik.

- Rendben. 

- Mi pedig utánatok megyünk kocsival, addig szedünk össze ruhákat neki. - mondta Fanni, aki már összeszedte magát amennyire csak tudta. 

- Vigyázz tesó ! - veregette meg a  vállam Boti, amire csak bólintottam. 

Amire kiértem már a liftnél álltak, ami meg is érkezett. Laura kezét szorongattam és csak néztünk egymás szemébe. Leért a lift kivitték és berakták a mentőbe én hátraültem vele és a fiatalabbik is hátra jött, amint becsukták az ajtót bekötötték neki az infúziót, de a kezemet még mindig nem engedte el. Őszintén Én sem akartam elengedni inkább a karjaim közt akartam volna tudni és nem így, ahogy most van. A tudat, hogy megműtök sírásra késztetett és az is, hogy itt fekszik egy mentőben és sír. Bár már nyugodtabban és néha - néha abba is marad. Könnyeimet alig tudom elrejteni, de úgy érzem sikerül és nem veszi észre. Még a másik mentős is le ül mellém megszorítja a vállam. Felnézek rá és egy biztató pillantást kapok. 

- Fel kéne vennem a lány adatait mondanád, ha nem bánod, hogy tegeződünk ? - mire a kezét nyújtja és elfogadom. 

- Miki - bemutatkozom 

- Alex . - mondja és kezet rázz - Nos. neve ?

- Hanzély Laura - válaszolok az első kérdésre, mire Laurára nézek. 

- Születési ideje és helye ? 

- Siófok, 1992. május 28. - végig a lányt figyelem, aki kicsit nyugodtabb, de egész úton meg sem szólal. A srác kérdezett még több kérdést, amikre válaszoltam. 

- Köszönöm, megérkeztünk ! - kijelentésére rögtön álltam fel és az ajtót nyitotta ki az idősebb mentős. Az ágyat lassan csúsztatták ki, amire én megszeppenve álltam a kocsi ajtajánál. 

Egyből a nevemet kezdte kiabálni, amire én rögtön megragadtam a kezét. Az ágy mellett sétáltam és mintha fejem kiörült volna. Laura hangja zökkentett ki a bámulásból. 

- Ugye velem maradsz ? - csendes hangra zilált a fájdalomtól. 

- Persze mindig veled maradok.- mondtam mire beértünk a portára és összekapcsoltam ujjainkat homlokára csókot leheltem. Az orvosok megérkeztek és tolták a vizsgálóig még egy az egyik orvos meg nem szólalt.

- Uram ide nem jöhet be ! - Laura felé hajoltam és puszit leheltem ajkaira.

- Itt várlak ! - amire csak bólintott.

Amint elváltunk egymástól gondolatok száguldtak a fejemben. Leültem a vizsgálóval szembeni székre fejemet lehajtottam és kezembe temettem arcomat. Csak arra tudtam gondolni mit csinálnak vele ? Közben az is, hogy lassan itt hagy minket és mit fogok nélküle csinálni elveszett leszek. 

Gondolataim közül egy kéz szakította meg, ami a hátamon pihent nem sokkal később halk sírástól gyötört hangja szólított meg. 

- Miki . - felkaptam a fejem és Fanni volt. Felálltam és karjaim közé öleltem a zokogó lányt. Most kellett tartanom magam nem szabadott sírnom hiszen előttük erősnek kell lennem. 

- Most hol van ? - kérdezte szipogva 

- Bent vizsgálják. - böktem a fejemmel a terem felé és csak most vettem észre, hogy mindenki itt van. 

Az ajtó kinyílt és egy fehér köpenyes alak jött ki rajta, aki ha jól saccolom akkor a harmincas éveiben lehet. Nagy lépésekkel jött felénk és szólásra nyitotta a száját. 

- Önök Hanzély Laura hozzátartozói ? - kérdezte érzelemmentesen.

- Igen mi ! - szólaltunk meg egyszerre. 

- Nos, Én leszek Laura kezelőorvosa Dr. Kovács Péter . - mutatkozott be mindenkinek - Laurának perforálódott a vakbele, amit azonnal meg kell műteni. Én fogom Őt műteni most fogják előkészíteni. - amint meghallottam szívem kihagyott egy ütemet lábaim megremegtek és le kellett ülnöm a mögöttem lévő helyre. Fanni is így tett. Arcát a kezébe temette és zokogott.

- Sajnálom, de ez egy nagyon súlyos dolog, ha később hozzák be talán meg is hallhatott volna. - az orvos minket kémlelt, de arra lettünk figyelmesek, hogy Laurát tolják ki a helységből. Minden szemrebbenés nélkül hozzá rohantunk. Nem érdekelt, hogy mindenki itt van közel hajoltam hozzá és forró csókot adtunk egymásnak, mire nagy mosoly jelent meg az arcán.

- Minden rendben lesz ! - mondtam szinte a száját súroltam. Felemeltem a tekintetemet és szólásra nyitotta ajkait. 

- Szeretlek titeket ! - nézett végig rajtunk, könnyei megeredtek és mosolygot.