5. rész - Váratlan vendég

Sziasztok Drágáim ! Megérkeztem a következő résszel ! Köszönöm a  nézettséget , bár kommentet nem kaptam, de remélem ehhez a részhez kapok nagyon jól esnének ! Jelzem, hogy a szereplők listáját csekkoljátok le ! Nem is rabolom tovább az időtöket jó olvasást és komikat ne felejtsétek el ! 

Puszi Sz. Vivien 

Szökőkút felé sétáltunk és éreztem, hogy egyre jobban megnyílik nekem és az futott át az agyamon, hogy én is megbízhatnék benne, de ez nekem nem megy ilyen hamar. Még csak egy napja ismerem, de valami megfogott benne úgy érzem mindent elmondhatok neki, de még sem teszem, mert félek, hogy úgy járok, mint legutóbb. Csalódok benne és nyomorultul érzem magam, mert elmenekülök az érzéseimtől. Túlságosan elnyomom őket, hogy ne lássák kívül mennyire összetört vagyok, hogy a mosolygós énemet lássák. Annyira a gondolataimmal voltam elfoglalva, hogy észre sem vettem, hogy Miki a szemeim előtt integet. 

-Héjj Laura valami baj van? - kétségbeesetten nézett rám. 

-Nem, nem semmi csak elgondolkodtam. - mondtam kicsit félénken. 

- Min gondolkodtál el ennyire ? 

-Nem lényeg - hajtottam le a fejem és a földet kémleltem. 

-Rendben . - féloldalas mosolyt festet az arcára. Kételkedett bennem tudta, hogy nincs minden rendben. amint oda értünk a szökőkúthoz egy ismeretlen lány közeledett felénk. Magam mellé néztem és Miki ökölbe szorított kezén akadtam meg. 

-Mi a baj ? - kérdeztem ijedten. 

Nem válaszolt csak bámulta azt a lányt aki közeledett felénk. Miki fordultam és kezeimet vállára helyeztem. 

- Úgy látom meg van az új szerzeményed ! - nevetve szólalt meg a lány. Kikerekedett szemmel néztem rá. Miki válláról lefejtettem a kezeimet. 

-Nem és különben is semmi közöd nincs hozzá ! -idegesen válaszolt és keze még ökölben volt. 

-Ne felejtsd el még mindig az enyém vagy Miklós ! -szúrós szemeivel bámult minket. 

-Menjünk Laura ! -erősen megragadta a csuklóm és elhúzott.

-Eresz már el ez fáj ! -kiabáltam rá, de mintha meg sem hallotta volna csak húzott maga után- Engedj már az Isten szerelmére kérlek ez fáj !!! - már könnyek gyülekeztek a szememben. Rám nézett és elengedte kezemet megbánóan nézett, de ebben a pillanatban nem tudtam neki  megbocsájtani dühös vagyok rá nagyon. 

-Bocsáss meg kérlek ! -ölelni szeretett volna, de ellöktem magamtól.

-Mi volt ez ? - könnyeimet már nem tudtam elfojtani akarva akaratlanul folytak. el akartam menni, de nem tudtam csuklómat megragadta. 

-Kérlek maradj itt ne menj el ! Hagyj magyarázzam meg ! - csillogó íriszeiben elvesztem, majd nem maradtam, de lejátszottak bennem a párperce történt jelenet. Csuklómat kiszedtem keze közül és gyáván elfutottam. Könnyeim útnak eredtek egyre jobban csak folytak már szinte homályt láttam. Egész úton sétáltam. Majd nem, hogy megbíztam benne. Két napja, hogy ismerem és csalódtam benne. Gondolataimat próbáltam elhessegetni, de nem ment. Mindig csak az járt a fejemben, hogy ki lehet az a lány talán valami régi barátnője lehetett? De miért mondta, hogy az övé ? De mit akar tőlem ? Miért történik ez most velem ? Miért, miért ? Ezek a kérdések kavarogtak az agyamban, amíg Fanniékhoz nem értem. Nem tudtam volna otthon maradni egyedül. Felértem az emeletre az említett helyre. Kopogtattam és Fanni nyitott ajtót. Amint megláttam nyakába vetettem magam és zokogásom utat tört. Nem tudtam magamban tartani az érzéseimet túlságosan is felszínre törtek, mint még soha. 

-Héjj mi a baj ? ... Valaki bántott ? - kérdezgetett Fanni, de nem tudtam válaszolni. 

Beljebb vezetett a nappaliba, ahol leültem a kanapéra és arcomat kezembe temettem.

-Laura mi történt ? - Olivér kezeim közül emelte fel a fejem és könnyeimet törölte le és szorosan magához ölelt. 

-Most már mond el mi a baj ! - mondta Fanni amire úgy éreztem, hogy most már el tudom mondani. 

-Tudjátok Mikivel azóta nagyon jóban lettünk épp sétálni mentünk ... - meséltem a történteket könnyekkel küszködve. 

-Miki nagyon szerette azt a lányt, de a lány megcsalta aztán szakítottak a lány meg Németországba költözött. Nagyon sokáig szenvedett, de mostanság már teljesen túl lett rajta.. De úgy látszik régi érzelmek feltörtek benne. De persze negatívan, hogy mit művelt vele a lány és talán ezért lehettek ennyire ideges. Nem tudom Miki nem ilyen, nem lenne újra együtt vele ! - Olivér gondolatait mondta el, de még mindig nem tudtam mi tévő legyek csak annyit, hogy most lefeküdjek és aludjak egyet, hogy holnap mindent tisztán lássak. Úgy éreztem, hogy csak most erre az egy dologra lenne szükségem. 

-Nem tudom már mit higgyek.. - földet bámultam és fejem ráztam az egész dolgot fel sem tudom dolgozni - Azt hiszem én haza megyek kialszom magam és minden rendben lesz. - egy mosolyt húztam az arcomra, de ez nem igazán sikerült őszintén. 

-Nem ! Szó sem lehet róla ! - jelentette ki Fanni határozottan -  Itt alszol nem hagyunk magadra reggel mész haza nem nyitok vitát ! 

Tehetetlen voltam a dologban, hogy én ma este haza menjek, de talán jobb ha nem vagyok egyedül. Fanniék kicsit magamra hagytak, épp álomba kezdtem merülni mikor a telefonom megszólalt. Azonban nyúltam érte az asztalon pihenő készülékhez. Megnyitottam az üzenetet : 

,,Kérlek bocsáss meg ! Látni akarlak elmondok mindent ! 

                                                                Miki "

Az üzenetet olvasva gyűltek megint a könnyeim, de most vissza fogtam magam. az üzenetre nem válaszoltam. kiléptem belőle és vissza tettem az eredeti helyére a készülékemet. sokáig csak a plafont kémleltem amíg el nem álmosodtam. Talán három óra lehetett mire elaludtam.